Nem én...

Páraláng halovány ködfelhő
szélébe zavarja álmom...
Szívet bontok fölöttetek,
áradjon mindaz, mit
eddig gyáván rejtegettem.
Szélsáv kékjében állok
néma féllábon, s
hókabátba burkolom
a távolságot önmagam
és a világ között.
Túlzottan is lehetetlen,
mit a mély akar,
s a sekély csak negál...
Belefájdul a fejem
a tiltott kézfogóba,
Húsom marja,
lelkem rágja,
s nem is létezem igazán...