Lélek-mérleg

Mosoly mögé zárt könnyem
tengerében lubickol
könnycseppbe zárt mosolyom.
Lapockámba vájó tekinteted
leláncol, nem enged.
Ideje lenne döntened...

Reményed láng:
megvilágít, mint szürke folyású
felhőselyem résein a sápadt,
de annál kitartóbb fénynyaláb.
Lassan, igen ráérősen
bontogatja magát tudatom is,
mint utat törő kék ég, s a bíbor Nap.

Egyszer majd felragyogok...
hamarosan... emígy inkább.

Előre-hátra,
határozottan határozatlan.
Ó, tükör vagy nekem,
tiszta, s törelten,
rég látom ép felem,
itt egyensúlyozik a lélek-mérlegen.

Forrasztod, vagy szaggatod?
Látom, még nem tudod,
de szívedet enyémbe súgod,
hisz meglelte magát.