Ködfolt

Csordultig telt a kupám,
s te pont akkor jöttél,
mikor egyenes vonalakból
felállított kapuimat
zárni készültem újra.

Béke vagy nekem,
de hályogos szemem
gitoinnal rágta
s földig alázta
édes Csodalényem.

Mi volt a ködfolt,
s bánatba miért fojt,
nem láthatom, Kedves,
de arcod előttem fényes
melegsége karcolt

Egy ki nem mondott szóval engem;
fád kérgébe zártam lelkem,
hogy majd egy előző,
netán csak a következő...
virágozzék egymásba életed, s életem.