Függő

A mélységben gyökeret bontunk,
mint az ezer éves tölgyek,
széllel takarózunk,
s napsugarak táncára fakadunk
termésekkel. Mint az ősi mosoly,
mit meg-megvonunk, hogy értéke
felbecsülhetetlenné varázsolja a
pillanatot. Egymásra tekeredünk
borostyánként, s mikor összeolvadhatnánk,
gyorsan elrebbenünk, mondván:
EGYEDÜL JÓ.

Megízleltem már a magány-szérumot;
eleinte kesernyés, később már édesebb.
Aztán, mikor megérintettek volna,
csak előhúztam a flaskát, hogy nagyot
kortyolva eszembe jussanak a szavak,
mivel meghosszabbíthatom önkéntes
börtönbűntetésemet.
Függő lettem.
Minden lépés, mit az istennek
hitt nedű nélkül teszek meg,
marja lelkem széleit.
Mert bizony, van vége a lelkemnek,
s te ott toporogsz, hogy beengedjelek.
Kopp-kopp.
Horpadok.
Fakadok.