Azt hittem, vége,
hogy elmúlt ez a rémálom,
mi mézédesen hatott,
míg rám nem zuhant a
felismerés, hogy ez
csupán tévedés,
mit én követtem el,
a kérdésre ezért nem felel
helyettem más...
fáj a velóságba zuhanás.
Álompor-hintette csoda
volt, míg tartott a láz,
de most saját tudatom
a földig aláz,
mert beengedtem,
naívan hittem,
mit csak én éreztem,
s oly' butaság volt ez a hit,
hát hagyj!
Bennem így ne maradj!
Azt hittem, vége...
hogy nem tudsz már fájni,
olyan sebet senki nem tud ütni
lelkem hasadásain, mi
látomásaimat a valódival
egyenlővé teszi.
S most itt vagyok egyedül,
de mégis életek közt,
várva, hátha mégis eljössz,
S miközben kezemet
kezedbe olvasztod,
arcunk egymásba
bújva száll vissza
közös csillagunkba.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése