Pihenj lélek!

Szél súgja lágyan
kezedbe kezem.
Tán csak álom voltunk,
s nem is érthetem,
hogy a tegnapból
mába süllyedés
miért szaggatja szét
szivárványszín lelkem.

Véreskezű borbéllyá lett
a rút szenvedély,
s tán csak álom voltunk,
mégis oly' sekély
már a holnapból
mába süllyedés...
Mint levél a szélben,
vonaglik a kéj.

Szemünkből kimossa
vágyunkat a vakság...
Hisz csak álom voltunk,
nincs is valóság!
Fáj a tegnapból
holnapba süllyedés...
Áldott lehetne
testedben a rabság...

Bár ne lenne
dalod lelkes!

Pihenj lélek,
zajod terhes!