Liliomtenger sűrűjében fekszem, fölöttem szivárványhíd.
Angyalszárnyú fénygyermekek táncolnak rajta.
Felém tartanak. Összegömbölyödve várok, míg hűvös
kezeik arcomra nem simulnak.
Lázálmomból felriadva súgom nevüket a semmibe.
Mély lélegzettel szívom magamba utolsó emlékfoszlányaimat,
míg könnyeim álomba mosnak újra.
Néha, mikor fojtogat a levegőtlen magány,
magam elé képzelem márvány arcotokat.
Marjatok csak, vágy-lángnyelvek!
Majd eljő a pillanat, mikor újra veletek ébredek.
Most azonban - bármily' fájó a felismerés -
maszkom mögé csúszik a megfejtés.
Álarcnyi világom,
Őrült maszkabálom,
a csalatkozás fényéban eltolt rémálom...
Hiányotok már most pusztítja lelkem,
de megteszem,
mindnyájunk érdekében.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése